Holt-Körös (2018)

A Körös folyó Békésszentandrást és Szarvast is körülölelő holtágát a 19. századi folyószabályozás során alakították ki.


Az állóvíz szervesen hozzátartozik a két település városképéhez. A holtág környezetéhez szigorúan védett természetvédelmi területek tartoznak, sok botanikai és zoológiái ritkasággal.A Holt-Körös nyugodtsága és gazdag halfaunája az 1930-as évek óta nagy népszerűségnek örvend, ugyanis ekkor indult meg a hétvégi házépítésiláz a helyi módosabb polgári családok körében. Azóta is több nyaraló, hotel és vendégház nyitott kapukkal várja az ide érkező pihenni vágyókat a partsávban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése