Dédesi vár (2014)

Az északi váraink egyik legjelentősebb történelemi múlttal rendelkező műemléke a Dédestapolcsánytól mintegy 4 kilométere található, egy meredek sziklacsúcson emelkedő Dédes vár.  A Bükk-hegység ezen a vidékén a középkorban két erőd is állott az egymással szembeni csúcsokon, és mindkettőt körül ölelte egy késő-bronzkori vár sánca. Ezenkívül várak közötti nyeregben, egy L alakú kőfalrom is található, amely keletkezésének idejét még nem sikerült régészeinknek megállapítani.


A kővárakat az Ákos nembeli Ernye bán emeltette a 13. században, majd a kiskirályokkal folytatott háború után Károly Róbert vette magához. Mint szinte az összes várunk ez is a törökkel vívott csatába lelte végét. Ugyanis az történt, hogy a várvédője Bárius István mielőtt feladta volna a várat egy torony alá hordatta az összes puskaport és nagy örömmel bevonuló törökökre robbantotta azt. Az erődöt ezután soha nem építették újjá, de a romok több mint 400 török katonát tartanak fogva a mai napig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése