Máriagyűdi Szentkút (2016)



A mai kegyhely dombja alatti forrás már a Római Birodalom idején pihenőhelyként használták, hiszen erre futott a Sopianae-t (Pécs) és Mursát (Eszék) összekötő kereskedelmi út.

Az első Mária éltetésre szolgáló oltárt a keresztény szlávok építhették, eköré emeltek kápolnát 1006-ban a környékre telepített bencés szerzetesek. II. Géza uralkodása alatt már fatemplomot ácsoltak a kápolna mellé, hiszen a király és főnemesei gyakran látogattak ide. Ezt az épületet a török megszállás idején mecsetté alakították, de a keresztények győztes csatája után sem ők, hanem a görögkeletiek, hanem a kálvinisták vehették birtokba.






Az eredeti Mária-szobor átvészelte a tatárjárást, a török dúlás alatt azonban egy kis időre eltűnt, ma Eszéken látható, a Rákóczi-szabadságharc idején került oda.

A templom a katolikusok által visszavételéhez egy korabeli történet fűződik. A Szűz Mária 1687-ben jelent meg egy Tamás nevű katolikus gazdának, majd ezután Mátyás siklósi ispánnak is megjelent a szent anya. A szigetvári Vecchi gróf generális ezek után megparancsolta, hogy a templomot adják vissza a katolikusoknak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése