Református templom (2018)


A körösszakáli református gyülekezet igen nagy múltra tekint vissza. Nem csoda, hogy már 1742-ben a hívők közös összefogással sárból, fából felépítették első nádtetős templomukat. Mellé fából tornyot állítottak, amely 1819-ben leégett. A ma is látható klasszicista kőtemplomot 1891-ben építették fel elődje helyén.
A templombelső érdekessége az 1787-ből fennmaradt szószék, melyet ma is használnak a lelkészek. Még egy 19. század elejéből fennmaradt és máig is működő pianínó is a gyülekezet rendelkezésére áll, amely a bécsi mesterek kézügyességét dicséri.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése